2009. október 9., péntek
Kányádi Sándor: Ősz eleji kívánság
A vadludak és a darvak
már az égre ékelődnek;hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.
A fecskék is készülődnek,
sürgönydróton sorakoznak;
jó utat az elmenőknek,
hosszú őszt a maradóknak.
Az árnyékok vékonyodnak,
a patakok hűvösödnek;
hosszú őszt a maradóknak,
jó utat az elmenőknek.
Gyapjasodnak a kis őzek,
vöröslik a lenyugvó nap;
jó utat az elmenőnek,
hosszú őszt a maradónak.
Kányádi Sándor
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, Hargita megye, 1929. május 10. – ) Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
A mai magyar költészet egyik legnagyobb alakja. A magyar irodalom közösségi elvű hagyományának folytatója.
Meséskötetei:
Fából vaskarika, (1969)
Kenyérmadár, (1980)
Meddig ér a rigófütty, (2005)
Virágon vett vitéz ( 2002)
2009. október 6., kedd
A sündisznó
Magyarországon az európai sün honos.Az európai sün 25-30 cm hosszú, termete zömök, végtagjai rövidek, vaskosak, első lábai erősebbek, mint a hátsók. Ezekkel a rövid, vastag végtagokkal meglepően gyors tud lenni vadászás közben.
Füle oldalt kikandikál a tüske alól, de nem emelkedik ki, pici, apró.
A sün tüskéi tulajdonképpen megvastagodott szőrök. Fekete-barna tőből mere-deznek felfelé, majd kifehérednek és a világos színű csúcs előtt ismét fekete-barnák.
A fején, nyakán, és végtagjain barna a szőre. Hasa barnásszürke.
A sün általában a sűrű bokrok alatt illetve a sövényekben rendezi be tanyáját. Leveleket, szalmát, szénát hord egy mélyedésbe vagy gödörbe a lehajló ágak rejteke alatt. Ha nem talál üreget, maga készít egyet, kb. 30 centiméterre a föld alá. Üregének mindig két nyílása van. Ebben a kényelmes kis otthonban alussza téli álmát.
Általában magányosan él. Gyakori viszont, hogy a hím fészkéhez közel megtaláljuk a nőstény fészkét is, sőt történt már megfigyelés együtt élő párokról. A nőstények 3-6 néha akár 8 kölyköt szülnek, a kis sündisznók vakon születnek, kezdetben fehérek de 24 óra alatt előbújnak tüskéik. A sün nagyon jó vadász. El se hinné róla az ember, hogy a gyors mezei egeret is el tudja kapni. A sün menü: bogarak, csigák, békák, gyík, madártojás, kis madarak, apró rágcsálók, néha gyümölcs is, no meg a vipera. Egyáltalán nem tart a vipera méregfogaitól, szervezete immúnis a veszélyes méreggel szemben. A vipera hiába harapja meg többször is a támadás során, sokkal nagyobb méregadagra van szükség ahhoz, hogy a sün elpusztuljon. Előle viszont egy kígyó se menekülhet.
De ennek a bátor, harcos kis vadásznak is megvannak az ellenségei. Biztosan tudjátok, hogy vészhelyzetben a sün szúrós gombolyaggá gömbölyödik össze, csak a hasa tájékán van egy kis mélyedés, ide szorítja orrát, lábát és pici farkcsonkját. Bizony sokszor nem segít a tüskevértezet, nem ijeszti el vele legnagyobb ellenfeleit, a rókát, az uhu baglyot, a kutyát, és… az embert.A sünt nagyon nehéz szétfeszíteni tüske-labda helyzetéből. Az embernek kesztyűs kézzel se könnyű. De ha vízbe pottyan vagy folyadék éri, reflexszerűen, azonnal kinyújtózik. Tudja ezt a ravasz róka meg egyik-másik vadászkutya is, az uhu meg hosszú karmai és csőre miatt nem tart a tüskéktől.
forrás: www.kiskobak.hu
Móra Ferenc: A nagyhatalmú sündisznócska
Kerek erdő közepében, jegenyefa tetejében vidoran munkálkodott a piros sapkás Harkály mester. Kis baltácskájával sorra megkopogtatta a hernyóházacskák ajtaját.
- Gyertek ki egy kicsit a friss levegőre, hernyócskák. Fogadom, vissza sem mentek többet, ha egyszer az orrocskátokat kidugjátok.
S amilyen jóakarójuk Harkály mester a hernyócskáknak, még most is költögetné őket, ha föl nem dörmög hozzá valaki a fa tövéből:
- Hallod-e, te erdei ács, ki az úr az erdőben?Harkály mester máskor erre a kérdésre mindig leugrott a legalsó ágra, szárnya alá dugta a piros sapkáját, s azt felelte alázatosan: "Tányértalpú, lompos farkú, tipe-topa Mackó!"
Most azonban meg se billentette a sapkát. Csak úgy félvállról vetette oda a fahegyről:
- Hogy ki az úr az erdőben? Hát a nagyhatalmú Sündisznócska!Mackó úr akkorát ütött a fára tányértalpával, hogy a hernyócskák egyszerre begubództak ijedtükben.
- Darázsdárda, méhszurony! Kitől hallottad ezt az újságot?
- Magától a nagyhatalmú Sündisznócskától - hunyorgott le az erdei ácsmester a bozontos fejű nagy úrra.
De akkorát horkantott az haragjában, hogy Harkály mester leejtette ijedtében a kisbaltáját. Nem is találta meg azóta se, azért keresi máig is nagy panaszkodva:
- Hová lett, hová lett?
Mackó úr pedig dúlva-fúlva vágott neki az erdőnek, törve-zúzva a bokrokat, amik eléje kerültek. S a bokrok azt recsegték, a szellő azt dudorászta, még a saját tipe-topa lépései is azt csoszogták a harmatos fűben:
- Nagy-ha-tal-mú Sün-disz-nócska!
- No, majd kipróbáljuk a hatalmát annak a híres Sündisznócskának! - morogta Mackó úr, s egyenesen annak a tölgyfának tartott, amelyiknek a tövében a Sündisznócska nyaralni szokott. Éppen a küszöbön sütkérezett az ártatlan, s egy boglárkavirágot tartott a körmei között. Annak a tükréből pedergette hegyesre a bajuszát friss nyírfabalzsammal. De ahogy Mackó urat meglátta, úgy elfogta a reszketés, hogy menten lekonyult a bajusza.
- Alázatos szolga! - nyöszörögte ijedten, s nagy zavarodottan Mackó urat kínálta meg nyírfabalzsammal.
- Parancsoljon, urambátyám, egy kis bajuszpedrőt!
No hiszen, egyéb se kellett Mackó úrnak! Világéletében mindig azt szégyenlette legjobban, hogy neki még vénségére se nőtt ki a bajusza. Még a foga is csattogott, ahogy ráförmedt Sündisznócskára:
- Ohó, kis öcsém, a nagy hatalmadat mutogasd inkább! De sebesen ám, mert mindjárt befelé fordítom tüskéivel a bundádat!Sündisznócska ravaszul hunyorított a ragyogó fekete szemével.- Ami igaz, igaz! Énelőlem mindenki elszalad ijedtében erdőn-mezőn.
- No, azt magam is szeretném látni! - kacagott Mackó úr akkorát, hogy Sündisznócskának összeütődtek tőle a szuronyai.
- Állom a szavam - mosolygott Sündisznócska a bajusza alatt. - Mindenkit megszalajtok, akivel találkozunk. Ha nem hiszed, gyere utánam.Azzal elkezdett gurulni Sündisznócska, mint a gombolyag, a sarkában nagy dérrel-durral Mackó úr, recsegtetve a gallyakat jobbra-balra.
- Fusson, akinek az élete kedves! - sikított Sündisznócska, ahogy a torkán kifért, s lett olyan futás az erdőben, hogy szem nem látta mását! A sok erdei egér mind elhagyta ijedtében a csizmáját.
- Ez semmi - fújt nagyokat dühében Mackó úr -, azt a szarvast ijeszd meg, amelyik a patakban nézegeti magát.
- Fusson, akinek az élete kedves! - visított Sündisznócska, s a szarvas ijedten kapta föl a fejét a vízből, s úgy eliramodott, mint a nyúl, ahogy Mackó urat meglátta."Ej, de derék fickó ez a Sündisznócska - mondogatta magában.
- Ha föl nem riaszt, bizony csúffá tesz Mackó úr."Mackó úr pedig csudálkozva csóválta meg a kócos üstökét.
- Ez már valami volt, Sündisznócska. De azért akkora hatalmad még sincs, hogy az erdőkerülőt meg tudnád ijeszteni.
Az erdőkerülő pedig éppen szembejött velük: Ordas mester, a farkas. Úgy látszik, hiába kerülte az erdőt, mert úgy villogott a szeme az éhségtől, mint a parázs.
- Fusson, akinek az élete kedves! - füttyentett Sündisznócska, s Ordas mester már kitátotta rá a száját, mikor Mackó urat megpillantotta. De el is szelelt onnan, mint a nap elől a köd.
"Ejnye, most megszabta volna Mackó úr a bundám, ha Sündisznócska nem figyelmeztet ‑ gondolta magában.
- No, de meg is hálálom neki. Nem eszem sündisznópecsenyét egy hétig."Mackó úr pedig úgy rázta a fejét bámultában, mint szél a mákot.
- No, ilyet még álmomban se értem - motyogta kelletlenül. - Hanem ha csakugyan te vagy az úr az erdőben, ijeszd meg azt a pásztort, aki az erdőszélben legeltet.
Azzal Mackó úr kidugta ormótlan nagy fejét a bokrok közül, Sündisznócska pedig olyat sikoltott, hogy majd beleszakadt a tüdeje:
- Fusson, akinek az élete kedves!
No, de lett is foganatja, mert odatekintett a pásztor, s ahogy a Mackó úr fejét meglátta, úgy elszaladt, hogy még ma se állt meg.
Sündisznócska pedig büszkén tekintett hátra.
- No, urambátyám, hiszi-e már a nagy hatalmam?
Hát híre-hamva se volt már ott Mackó úrnak. Úgy elkullogott onnan, mint akit orron vertek. Megijedt a Sündisznócska nagy hatalmától, és sose kérdezte többet senkitől, ki az úr az erdőben.
Sündisznócska pedig azóta még kétszer olyan hegyesre pödri a bajuszát, mint azelőtt.
- Gyertek ki egy kicsit a friss levegőre, hernyócskák. Fogadom, vissza sem mentek többet, ha egyszer az orrocskátokat kidugjátok.
S amilyen jóakarójuk Harkály mester a hernyócskáknak, még most is költögetné őket, ha föl nem dörmög hozzá valaki a fa tövéből:
- Hallod-e, te erdei ács, ki az úr az erdőben?Harkály mester máskor erre a kérdésre mindig leugrott a legalsó ágra, szárnya alá dugta a piros sapkáját, s azt felelte alázatosan: "Tányértalpú, lompos farkú, tipe-topa Mackó!"
Most azonban meg se billentette a sapkát. Csak úgy félvállról vetette oda a fahegyről:
- Hogy ki az úr az erdőben? Hát a nagyhatalmú Sündisznócska!Mackó úr akkorát ütött a fára tányértalpával, hogy a hernyócskák egyszerre begubództak ijedtükben.
- Darázsdárda, méhszurony! Kitől hallottad ezt az újságot?
- Magától a nagyhatalmú Sündisznócskától - hunyorgott le az erdei ácsmester a bozontos fejű nagy úrra.
De akkorát horkantott az haragjában, hogy Harkály mester leejtette ijedtében a kisbaltáját. Nem is találta meg azóta se, azért keresi máig is nagy panaszkodva:
- Hová lett, hová lett?
Mackó úr pedig dúlva-fúlva vágott neki az erdőnek, törve-zúzva a bokrokat, amik eléje kerültek. S a bokrok azt recsegték, a szellő azt dudorászta, még a saját tipe-topa lépései is azt csoszogták a harmatos fűben:
- Nagy-ha-tal-mú Sün-disz-nócska!
- No, majd kipróbáljuk a hatalmát annak a híres Sündisznócskának! - morogta Mackó úr, s egyenesen annak a tölgyfának tartott, amelyiknek a tövében a Sündisznócska nyaralni szokott. Éppen a küszöbön sütkérezett az ártatlan, s egy boglárkavirágot tartott a körmei között. Annak a tükréből pedergette hegyesre a bajuszát friss nyírfabalzsammal. De ahogy Mackó urat meglátta, úgy elfogta a reszketés, hogy menten lekonyult a bajusza.
- Alázatos szolga! - nyöszörögte ijedten, s nagy zavarodottan Mackó urat kínálta meg nyírfabalzsammal.
- Parancsoljon, urambátyám, egy kis bajuszpedrőt!
No hiszen, egyéb se kellett Mackó úrnak! Világéletében mindig azt szégyenlette legjobban, hogy neki még vénségére se nőtt ki a bajusza. Még a foga is csattogott, ahogy ráförmedt Sündisznócskára:
- Ohó, kis öcsém, a nagy hatalmadat mutogasd inkább! De sebesen ám, mert mindjárt befelé fordítom tüskéivel a bundádat!Sündisznócska ravaszul hunyorított a ragyogó fekete szemével.- Ami igaz, igaz! Énelőlem mindenki elszalad ijedtében erdőn-mezőn.
- No, azt magam is szeretném látni! - kacagott Mackó úr akkorát, hogy Sündisznócskának összeütődtek tőle a szuronyai.
- Állom a szavam - mosolygott Sündisznócska a bajusza alatt. - Mindenkit megszalajtok, akivel találkozunk. Ha nem hiszed, gyere utánam.Azzal elkezdett gurulni Sündisznócska, mint a gombolyag, a sarkában nagy dérrel-durral Mackó úr, recsegtetve a gallyakat jobbra-balra.
- Fusson, akinek az élete kedves! - sikított Sündisznócska, ahogy a torkán kifért, s lett olyan futás az erdőben, hogy szem nem látta mását! A sok erdei egér mind elhagyta ijedtében a csizmáját.
- Ez semmi - fújt nagyokat dühében Mackó úr -, azt a szarvast ijeszd meg, amelyik a patakban nézegeti magát.
- Fusson, akinek az élete kedves! - visított Sündisznócska, s a szarvas ijedten kapta föl a fejét a vízből, s úgy eliramodott, mint a nyúl, ahogy Mackó urat meglátta."Ej, de derék fickó ez a Sündisznócska - mondogatta magában.
- Ha föl nem riaszt, bizony csúffá tesz Mackó úr."Mackó úr pedig csudálkozva csóválta meg a kócos üstökét.
- Ez már valami volt, Sündisznócska. De azért akkora hatalmad még sincs, hogy az erdőkerülőt meg tudnád ijeszteni.
Az erdőkerülő pedig éppen szembejött velük: Ordas mester, a farkas. Úgy látszik, hiába kerülte az erdőt, mert úgy villogott a szeme az éhségtől, mint a parázs.
- Fusson, akinek az élete kedves! - füttyentett Sündisznócska, s Ordas mester már kitátotta rá a száját, mikor Mackó urat megpillantotta. De el is szelelt onnan, mint a nap elől a köd.
"Ejnye, most megszabta volna Mackó úr a bundám, ha Sündisznócska nem figyelmeztet ‑ gondolta magában.
- No, de meg is hálálom neki. Nem eszem sündisznópecsenyét egy hétig."Mackó úr pedig úgy rázta a fejét bámultában, mint szél a mákot.
- No, ilyet még álmomban se értem - motyogta kelletlenül. - Hanem ha csakugyan te vagy az úr az erdőben, ijeszd meg azt a pásztort, aki az erdőszélben legeltet.
Azzal Mackó úr kidugta ormótlan nagy fejét a bokrok közül, Sündisznócska pedig olyat sikoltott, hogy majd beleszakadt a tüdeje:
- Fusson, akinek az élete kedves!
No, de lett is foganatja, mert odatekintett a pásztor, s ahogy a Mackó úr fejét meglátta, úgy elszaladt, hogy még ma se állt meg.
Sündisznócska pedig büszkén tekintett hátra.
- No, urambátyám, hiszi-e már a nagy hatalmam?
Hát híre-hamva se volt már ott Mackó úrnak. Úgy elkullogott onnan, mint akit orron vertek. Megijedt a Sündisznócska nagy hatalmától, és sose kérdezte többet senkitől, ki az úr az erdőben.
Sündisznócska pedig azóta még kétszer olyan hegyesre pödri a bajuszát, mint azelőtt.
2009. október 5., hétfő
Október 6. - az aradi vértanúk napja
Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentô világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követôen kerültek osztrák fogságba.
Így a nemzet vértanúi lettek:
Aulich Lajos,
Damjanich János,
Dessewffy Arisztid,
Kiss Ernô,
Knézich Károly,
Lahner György,
Lázár Vilmos,
Leiningen Westerburg Károly,
Nagysándor József,
Pöltenberg Ernô,
Schweidel József,
Török Ignác é
Vécsey Károly
Aulich Lajos,
Damjanich János,
Dessewffy Arisztid,
Kiss Ernô,
Knézich Károly,
Lahner György,
Lázár Vilmos,
Leiningen Westerburg Károly,
Nagysándor József,
Pöltenberg Ernô,
Schweidel József,
Török Ignác é
Vécsey Károly
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)
