2008. október 25., szombat
Találós kérdések, szólások a kakasról
Találós kérdésekÉn vagyok az udvar tarajos királya,
Igazságot teszek haragos viszályba.
Híres hangom versenyt száll a fellegekkel,
Én ébresztem föl a népet kora reggel.
Igazságot teszek haragos viszályba.
Híres hangom versenyt száll a fellegekkel,
Én ébresztem föl a népet kora reggel.
/kakas/
Nincsen veres sipka nélkül,
Hamar küzd, nehezen békül.
Vagyon neki sarkantyúja,
Az első riadót ú fújja.
/kakas/
Hamar küzd, nehezen békül.
Vagyon neki sarkantyúja,
Az első riadót ú fújja.
/kakas/
Miért hunyja be a szemét a kakas, amikor kukorékol?
/Mert már fejből tudja a kukorékolást/
Hány szemet kap föl a tyúk egyszerre a földről?
/Hármat: a két saját szemét és egy kukoricaszemet/
Szólások a kakasról
Hogy a kakas csípje meg! - bosszúság kifejezésére
A kakas se kukorékol utána: Senki sem gondol már rá, feledésbe ment az emléke is.
Tudja, mint a kakas a kukorékolást: Gondolkozás nélkül fújja.
Van ott kakastej is: Van ott mindenféle finomság.
A kiskakas gyémánt félkrajcárja
Te is készíts rajzokat a történetről, és meséld el kistestvérednek, szüleidnek.
Arany László: A kiskakas gyémánt félkrajcárja
Volt a világon egy szegény asszony, annak volt egy kis kakasa. Csak ott keresgél, csak ott kapargál a kis kakas a szeméten, egyszer talál egy gyémánt félkrajcárt. Arra megy a török császár, meglátja a kis kakasnál a gyémánt félkrajcárt, azt mondja neki:
- Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.
- Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.
De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamarájába. A kis kakas
megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta:
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Megharagudott erre a török császár.
- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba.
A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:
- Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból.
A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába.
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:
- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe.
A szolgáló megint megfogta a kis kakast, az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi:
- Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet!
Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet. Akkor megint csak felszállott az ablakba.
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.
- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak.
A szolgáló belévetette a kis kakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kis kakas:
- Szídd fel begyem a darázst; szídd fel begyem a darázst!
Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába.
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.
- Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe.
Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe.
Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:
- Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát!
A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár.
- Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast! Vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját.
Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga mondókáját:
- Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt! - Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét.
A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.
- Kis kakas, add nekem a gyémánt félkrajcárodat.
- Nem adom biz én, kell a gazdasszonyomnak.
De a török császár erővel is elvette tőle, hazavitte, betette a kincseskamarájába. A kis kakas
megharagudott, felszállott a kerítés tetejére, elkezdett kiabálni:- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
A török császár, csak hogy ne hallja, bement a házba, de akkor meg a kis kakas az ablakába repült, onnan kiabálta:
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Megharagudott erre a török császár.
- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, hogy ne kiabáljon, vesd belé a kútba.
A szolgáló megfogta, kútba vetette. De a kis kakas csak elkezdi a kútban:
- Szídd fel begyem a sok vizet, szídd fel begyem a sok vizet! - Arra a begye mind felszítta a vizet a kútból.
A kis kakas megint felszállott a török császár ablakába.
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Megint azt mondja erre a török császár a szolgálójának:
- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé az égő kemencébe.
A szolgáló megint megfogta a kis kakast, az égő kemencébe vetette. De a kis kakas megint csak elkezdi:
- Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet! Ereszd ki begyem a vizet, hadd oltsa el a tüzet!
Erre a begye mind kieresztette a vizet, eloltotta a tüzet. Akkor megint csak felszállott az ablakba.
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Még nagyobb méregbe jött erre a török császár.
- Eredj, te szolgáló, fogd meg azt a kis kakast, vesd belé a méhes kasba, hadd csípjék agyon a darazsak.
A szolgáló belévetette a kis kakast a méhes kasba. Ott megint elkezdi a kis kakas:
- Szídd fel begyem a darázst; szídd fel begyem a darázst!
Arra a begye mind felszítta a darázst. Akkor megint felszállott a török császár ablakába.
- Kukurikú, török császár, add vissza a gyémánt félkrajcárom!
Már a török császár nem tudta, mit csináljon vele.- Eredj, te szolgáló, hozd ide azt a kis kakast, hadd tegyem ide a bő bugyogóm fenekébe.
Megfogja a szolgáló a kis kakast; a török császár beteszi a bő bugyogója fenekébe.
Akkor a kis kakas megint csak elkezdi:
- Ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát; ereszd ki begyem a darázst, hadd csípje meg a farát!
A begye mind kieresztette a darázst, azok jól megcsipkedték a török császár farát. Felugrik erre a török császár.
- Jaj, jaj, a fránya egye meg ezt a kis kakast! Vigyétek hamar a kincseskamarába, hadd keresse meg a maga gyémánt félkrajcárját.
Bevitték a kis kakast a kincseskamarába, ott megint elkezdi a maga mondókáját:
- Szídd fel begyem a sok pénzt, szídd fel begyem a sok pénzt! - Erre a begye mind felszítta a török császár három kád pénzét.
A kis kakas hazavitte, odaadta a gazdasszonyának; gazdag asszony lett belőle, még máig is él, ha meg nem halt.
2008. október 24., péntek
Játsszunk együtt!
Hosszú lábú gólya bácsi
A gyerekek választanak maguk közül egy gólyát és egy békát. Körbeállnak, megfogják egymás kezét, így egy tavat alkotnak. A tó közepén guggol a béka. A körön kívül magasra emelt térddel sétál a gólya. Közösen mondják a mondókát:
-Hosszú lábú gólya bácsi, mit akar kend vacsorázni?
-Békahúst, brekeke? ejnye bizony, jól esne!
-Tessék hát belőle! - Mind elugrik előle.
Erre fölemelik a kezüket, szabad utat adva ezzel a gólyának, hogy megfoghassa a békát, aki persze menekül.
Ki-be bujkálnak a karok alatt, lehet akadályozni, elzárni az útját a gólyának, ha a békát akarják védeni, vagy fordítva.
Ha megfogta a gólya a békát, új szereplőkkel indul a játék elölről.
A gyerekek választanak maguk közül egy gólyát és egy békát. Körbeállnak, megfogják egymás kezét, így egy tavat alkotnak. A tó közepén guggol a béka. A körön kívül magasra emelt térddel sétál a gólya. Közösen mondják a mondókát:
-Hosszú lábú gólya bácsi, mit akar kend vacsorázni?
-Békahúst, brekeke? ejnye bizony, jól esne!
-Tessék hát belőle! - Mind elugrik előle.
Erre fölemelik a kezüket, szabad utat adva ezzel a gólyának, hogy megfoghassa a békát, aki persze menekül.
Ki-be bujkálnak a karok alatt, lehet akadályozni, elzárni az útját a gólyának, ha a békát akarják védeni, vagy fordítva.
Ha megfogta a gólya a békát, új szereplőkkel indul a játék elölről.
Mondókák a gólyáról
Biztosan hallottátok már azt a hiedelmet, hogy a kisbabát a káposztaföldön találják vagy a gólya hozza őt - természetesen egyik sem igaz.
Ez a hiedelem az eredete néhány népi játéknak is.
Rövid mondókákat találtak ki és mondtak abban az időben, amikor meglátták az első gólyát.
Ha szerették volna, hogy több gyermek szülessen a családba, akkor ezt énekelték:
Gólya, gólya, vaslapát,
Hozzál nekünk kisbabát!
Egy másik, gólyával kapcsolatos népi játék a Gólya viszi a fiát.
Ebben a játékban két idősebb gyerek egymás kezét úgy fogja meg, hogy egymás csuklójába kapaszkodnak. Ekkor egy kisebb gyerek ráül a kezükre és őt hordozzák ide-oda amíg el nem
fáradnak.
Egy másik változat:
Gólya viszi a fiát,
Arany lepedőbe!
Még egy változat:
Gólya viszi a fiát,
mi meg a kis …...-t (a kisgyerek neve).
Ez a hiedelem az eredete néhány népi játéknak is.
Rövid mondókákat találtak ki és mondtak abban az időben, amikor meglátták az első gólyát.
Ha szerették volna, hogy több gyermek szülessen a családba, akkor ezt énekelték:
Gólya, gólya, vaslapát,
Hozzál nekünk kisbabát!
Egy másik, gólyával kapcsolatos népi játék a Gólya viszi a fiát.
Ebben a játékban két idősebb gyerek egymás kezét úgy fogja meg, hogy egymás csuklójába kapaszkodnak. Ekkor egy kisebb gyerek ráül a kezükre és őt hordozzák ide-oda amíg el nem
fáradnak.
Közben ezt mondogatják:
Gólya viszi a fiát,
hol felveszi, hol leteszi,
Viszi, viszi,
itt leteszi, hopp!
Gólya viszi a fiát,
hol felveszi, hol leteszi,
Viszi, viszi,
itt leteszi, hopp!
Egy másik változat:
Gólya viszi a fiát,
Arany lepedőbe!
Még egy változat:
Gólya viszi a fiát,
mi meg a kis …...-t (a kisgyerek neve).
Fekete István: Kele /részlet/
Fekete István egyik regényének címszereplője Kele, a szép öreg gólya.
Kele ólomgolyóval a szárnyában nem kelhet útra társaival, hanem idegen környezetben, ismeretlen télben küzd a gyógyulásáért, és gyanakvóan fogad minden segítséget.
Új otthonának lakóival, az emberrel és a háziállatokkal nehezen megy a barátkozás, ám a következő nyárutón már nem a félelemnek, hanem ősi ösztöneinek engedelmeskedve szárnyal el dél felé.
Az író mély természetszeretetétől áthatott szép regény maradandó élményt nyújt.
Kele ólomgolyóval a szárnyában nem kelhet útra társaival, hanem idegen környezetben, ismeretlen télben küzd a gyógyulásáért, és gyanakvóan fogad minden segítséget.Új otthonának lakóival, az emberrel és a háziállatokkal nehezen megy a barátkozás, ám a következő nyárutón már nem a félelemnek, hanem ősi ösztöneinek engedelmeskedve szárnyal el dél felé.
Az író mély természetszeretetétől áthatott szép regény maradandó élményt nyújt.
Olvass el egy részletet a regényből:
... A rét megmozdult, és élni kezdett a meleggel, a fénnyel kicsalt milliárd életével: a füvek hosszú lábra álltak már, a fűzfákon cirregett a csicsörke, és a megindult nádasban csattogott a nádirigó:- Csek-csek-csek-tek-tek-tek-tiriritiri.
A nádirigó a fészeképítő művészek közé tartozott, sokat adott művészetére, ez okból nagy volt a hangja. Régi fészkét nem találta már, mert télen nádat vágtak az emberek, de nem sokat törődött vele.
- Csek-csek-csek, építünk másikat. Mi az nekünk?- És már ki is nézett öt közel álló nádszálat. Ezeket majd megkötözi, hogy tenyérnyi messze álljanak egymástól, s a körbe álló nádszálak közé odaszövi a fészkét. Akkor aztán jöhet a szél, bőghet a vihar, a zöld nád nem törik, és a legnagyobb orkánban is csak ringatja a fészket.
Igen, Kele most érezte először otthon magát, a Törvény és a gólyák szokása szerint. Eddig ő idegen volt itt, de megérkeztek már a többiek is, és most már nem idegen.
A tavaszi, langyos szél játékosan szaladt végig a patakparton, felkapta éa leejtette a hullámzó rét zsongását. Felkapta és leejtette a bíbicek fehér-fekete csapongását, hintázó kiáltását, és megpihent a nádban, ahol most csend lett egyszerre, mert a nádas felett súlytalanul imbolygott egy rétihéja. Könnyed ténfergése céltalannak látszott és önfeledt sütkérezésnek, ám bagolyfejét ide-oda forgatta, s a sarjadó nád egy libbenése se kerülte ki figyelmét. A héja egyébként nászúton volt, de a szerelem csak a szívét töltötte meg, a begyét nem, ez okból párjával együtt szorgalmasan vadászott, nehogy az éhség karma szívüket is üressé tegye.
A nádas felett azonban meddő volt a séta és teljesen hiábavaló.Fiókák még nincsenek, a fészkek üresek, az anyamadarak pedig sehogyse állnak kötélnek. Repülő madarat a rétihéja megfogni nem tud, de jeles madárfiókgyilkos és szakavatott fészekrabló. A fiókákat megeszi, a tojásokat kiissza, ezért utálják a nádi népek, és elhallgatnak, ahol árnyéka végigszáll a vízen.
Most is.
Kele odanéz, és tudja miről van szó. Látja már a másik héját is, és tudja, miért hagyták ott a nádast, és miért repülnek az aprófűvű, távoli domboldal felé. A nádas még üres, de a domboldalon Cin könnyelműsködik néha, fészket épít, s a fészekhez száraz fű kell. Megjelent már Pi is, az ürge, aki néha két lábra áll, mert kíváncsi.
A domboldalon csak úgy csurog a fény, s megmelegedett a levegő. A héják most itt imbolyognak, de itt szitál a vércse is, és lecsap néha, mint a zuhanó kő, egérre, bogárra. A héjákkal nem törődik. Csavargó népség, úgyis elmennek, de az ő fészke itt van a nyárfán, a dombtetőn, ahol kolomp kondul ilyenkor már, mintha a nyár elé harangozna az álmos kis harang. Néha vakkant a puli, és nézi a juhászt, hogy parancsol-e valamit, de a juhász csak áll, botjára támaszkodva hallgat, mintha látná a láthatatlant, és ebbe a csendbe lágy tavaszi kiáltással dobol bele a búbosbanka.
- Hu-pu-pu, hu-pu-pu...
Ruhája ékes, fején gyönyörű bóbita, de mást nem tud.
- Hu-pu-pu, hu-pu-pu...
Ez a kiáltás mindig közel van, és mindig távol. Egyszerre szól a földön és a levegőben, rászáll a csendre és csenddé lesz, nincs benne semmi, mégis virágos szomorúság marad utána, mert mindenki tudja, hogy ha elhallgat: ledobja szűzi koszorúját a Tavasz, elnehezedik, megbarnul, és tarka, nagy köténye alatt dús anyaságát takargatja a Nyár.
... A rét megmozdult, és élni kezdett a meleggel, a fénnyel kicsalt milliárd életével: a füvek hosszú lábra álltak már, a fűzfákon cirregett a csicsörke, és a megindult nádasban csattogott a nádirigó:- Csek-csek-csek-tek-tek-tek-tiriritiri.
A nádirigó a fészeképítő művészek közé tartozott, sokat adott művészetére, ez okból nagy volt a hangja. Régi fészkét nem találta már, mert télen nádat vágtak az emberek, de nem sokat törődött vele.
- Csek-csek-csek, építünk másikat. Mi az nekünk?- És már ki is nézett öt közel álló nádszálat. Ezeket majd megkötözi, hogy tenyérnyi messze álljanak egymástól, s a körbe álló nádszálak közé odaszövi a fészkét. Akkor aztán jöhet a szél, bőghet a vihar, a zöld nád nem törik, és a legnagyobb orkánban is csak ringatja a fészket.
Igen, Kele most érezte először otthon magát, a Törvény és a gólyák szokása szerint. Eddig ő idegen volt itt, de megérkeztek már a többiek is, és most már nem idegen.
A tavaszi, langyos szél játékosan szaladt végig a patakparton, felkapta éa leejtette a hullámzó rét zsongását. Felkapta és leejtette a bíbicek fehér-fekete csapongását, hintázó kiáltását, és megpihent a nádban, ahol most csend lett egyszerre, mert a nádas felett súlytalanul imbolygott egy rétihéja. Könnyed ténfergése céltalannak látszott és önfeledt sütkérezésnek, ám bagolyfejét ide-oda forgatta, s a sarjadó nád egy libbenése se kerülte ki figyelmét. A héja egyébként nászúton volt, de a szerelem csak a szívét töltötte meg, a begyét nem, ez okból párjával együtt szorgalmasan vadászott, nehogy az éhség karma szívüket is üressé tegye.
A nádas felett azonban meddő volt a séta és teljesen hiábavaló.Fiókák még nincsenek, a fészkek üresek, az anyamadarak pedig sehogyse állnak kötélnek. Repülő madarat a rétihéja megfogni nem tud, de jeles madárfiókgyilkos és szakavatott fészekrabló. A fiókákat megeszi, a tojásokat kiissza, ezért utálják a nádi népek, és elhallgatnak, ahol árnyéka végigszáll a vízen.
Most is.
Kele odanéz, és tudja miről van szó. Látja már a másik héját is, és tudja, miért hagyták ott a nádast, és miért repülnek az aprófűvű, távoli domboldal felé. A nádas még üres, de a domboldalon Cin könnyelműsködik néha, fészket épít, s a fészekhez száraz fű kell. Megjelent már Pi is, az ürge, aki néha két lábra áll, mert kíváncsi.
A domboldalon csak úgy csurog a fény, s megmelegedett a levegő. A héják most itt imbolyognak, de itt szitál a vércse is, és lecsap néha, mint a zuhanó kő, egérre, bogárra. A héjákkal nem törődik. Csavargó népség, úgyis elmennek, de az ő fészke itt van a nyárfán, a dombtetőn, ahol kolomp kondul ilyenkor már, mintha a nyár elé harangozna az álmos kis harang. Néha vakkant a puli, és nézi a juhászt, hogy parancsol-e valamit, de a juhász csak áll, botjára támaszkodva hallgat, mintha látná a láthatatlant, és ebbe a csendbe lágy tavaszi kiáltással dobol bele a búbosbanka.
- Hu-pu-pu, hu-pu-pu...
Ruhája ékes, fején gyönyörű bóbita, de mást nem tud.
- Hu-pu-pu, hu-pu-pu...
Ez a kiáltás mindig közel van, és mindig távol. Egyszerre szól a földön és a levegőben, rászáll a csendre és csenddé lesz, nincs benne semmi, mégis virágos szomorúság marad utána, mert mindenki tudja, hogy ha elhallgat: ledobja szűzi koszorúját a Tavasz, elnehezedik, megbarnul, és tarka, nagy köténye alatt dús anyaságát takargatja a Nyár.
Őszi madárvonulás
Fütyül a szél, az idő már őszre jár.
Minden ősszel és minden tavasszal több millió madár kel útra, hogy telelő- vagy fészkelőhelyére vándoroljon.
Gólya
Hosszú és egyenes csőrű, hosszú lábú gázlómadarak, amelyek többnyire édesvízek és mocsarak közelében költenek.
Több fajuk hatalmas távolságot bejáró vándormadár.
Fecske
Sok fajtája van: füstifecske, parti fecske, molnárfecske, vörhenyes fecske, stb.
A fecske a tavasz jelképe.
Fészkét a házak eresze alá építi, ezért a boldogság és a gyermekáldás jelképének is tekintik.
Vadludak
Ez a lúd nálunk csak téli vendég, mely az éjszaki tájak rettenetes téli hidege elől menekül a mi enyhébb tájainkra, bevárva, amíg a tavasz beköszönése jelt ad neki is, hogy a Jeges-tenger tájain álló fészkelő helyeire visszatérjen és újból fészket rakjon.
Minden ősszel és minden tavasszal több millió madár kel útra, hogy telelő- vagy fészkelőhelyére vándoroljon.
Biztos láttátok már, hogy ősszel a vadludak és a darvak is V alakban repülnek délre!
Hogy miért van erre szükség? Egyes madarak nem képesek elviselni az itthoni hideg telet, mert túl nagy a táplálékhiány és a fagy is nagy gondokat okoz! Hogy átvészeljék a telet, minden ősszel vándorútra kelnek, hogy dél felé, melegebb vidékekre repüljenek.
Mikor itt tél van, azon a vidékeken már meleg napsütés várja őket! A legközönségesebb és legismertebb vándormadarak a gólyák, a fecskék, a darvak és a népies nevükön ismert vadludak.
Ezek mellett még számos költöző madár él nálunk.
Hogy miért van erre szükség? Egyes madarak nem képesek elviselni az itthoni hideg telet, mert túl nagy a táplálékhiány és a fagy is nagy gondokat okoz! Hogy átvészeljék a telet, minden ősszel vándorútra kelnek, hogy dél felé, melegebb vidékekre repüljenek.
Mikor itt tél van, azon a vidékeken már meleg napsütés várja őket! A legközönségesebb és legismertebb vándormadarak a gólyák, a fecskék, a darvak és a népies nevükön ismert vadludak.
Ezek mellett még számos költöző madár él nálunk.
A darvak vonulása rendkívül látványos. Főleg kora reggel és késő este lehet őket megfigyelni, amikor egyszerre repülnek a tórendszer és a közeli mezőgazdasági területek fölött. A madarak ugyanis nappal a környező kukoricásokban a szétszórt magokat szedegetik össze, de éjszakára mindig visszahúzódnak a biztonságot jelentő vizekre.
Daru
Csapatban repülnek és jellegzetes V alakú formációt vesznek fel.
Az elöl repülő madár hamarabb elfárad, ezért változtatják a helyüket a csoportban.
Az elöl repülő madár hamarabb elfárad, ezért változtatják a helyüket a csoportban.
Gólya
Hosszú és egyenes csőrű, hosszú lábú gázlómadarak, amelyek többnyire édesvízek és mocsarak közelében költenek.
Több fajuk hatalmas távolságot bejáró vándormadár.
Fecske
Sok fajtája van: füstifecske, parti fecske, molnárfecske, vörhenyes fecske, stb.
A fecske a tavasz jelképe.
Fészkét a házak eresze alá építi, ezért a boldogság és a gyermekáldás jelképének is tekintik.
Vadludak
Ez a lúd nálunk csak téli vendég, mely az éjszaki tájak rettenetes téli hidege elől menekül a mi enyhébb tájainkra, bevárva, amíg a tavasz beköszönése jelt ad neki is, hogy a Jeges-tenger tájain álló fészkelő helyeire visszatérjen és újból fészket rakjon.
Mondókák
Táncoltató:"Tánci, tánci, galambáci,
Itthon van a Gyuri bácsi,
Táncoljunk hát, galambáci."
Itthon van a Gyuri bácsi,
Táncoljunk hát, galambáci."
Forgó, táncoló:
"Sas, sas, lakatos,
Látom, libád ripacsos.
Addig libát nem adok,
Míg százat nem fordulok."
Látom, libád ripacsos.
Addig libát nem adok,
Míg százat nem fordulok."
Énekelj minden nap!
Még azt mondják...
Még azt mondják nem illik
A tánc a magyarnak
Mert már néki cipellőt
S bő nadrágot varnak.
De sarkantyús csizmának
Kócsagtollas főnek
Illik gyöngyös pártában
Magyar főkötőben.
itt meghallgathatod a népdalt: megazt.mid
A tánc a magyarnak
Mert már néki cipellőt
S bő nadrágot varnak.
De sarkantyús csizmának
Kócsagtollas főnek
Illik gyöngyös pártában
Magyar főkötőben.
itt meghallgathatod a népdalt: megazt.mid
Hagyományos hangszereink
DudaA duda elsősorban a pásztorok hangszere. Ezért Magyarországon legelterjedtebb a Dunántúlon, Felső Magyarországon és Erdélyben volt.
A dudás a fúvókán át adagolja a levegőt a kecsketömlőbe, ami innen áramlik a sípokba.
A népi elnevezés szerint a dallamsíp neve prímcső és a rajta lévő lyukak neve fentről lefelé bolhaluk, fölkiáltóluk, második luk, váltóluk, hangjátszó. A belső lyuk neve sikajtóluk. A hosszabb cső a kontracső, a kontralukkal.
A dudát általában faragott kecskefej, illetve kosfej díszíti, de az Alföldön menyecske-, és férfifejű duda is található.
itt hallgathatsz dudaszót: 01
Citera
A citera népi hangszer. Egykor maguk az ügyes kezű citerások készítették saját hangszerüket. Általában jól megmunkálható, puhább fafajtákat használtak. A fadoboz két végén elhelyezkedő tőkék segítségévek feszítették ki a húrokat.
Régen egy darab fából készítették a citerát, hasonlóan a vályúk faragásához. A kótasort drótból alakították ki. A hangszer fejlődése során keményebb fából készített, díszítésekkel ellátott citerák is megjelentek. A citera ma is népszerű hangszer.
A magyar néptánc
A néptánc ma is élő, ősi örökségünk. Minden más nép táncától különbözik. Táncmozdulataink ősi formákat őriztek meg, s olyanok, amilyen a magyar ember.A magyar ember emelt fejjel, egyenes tartással jár.
Táncunk is ezt mutatja: ünnepiesen komoly fejtartással, egyenes felsőtesttel, hátrahúzott vállakkal táncolunk.
Népünk tánchagyománya igen változatos.
Sokféle táncformát őriztünk meg:
Leányok járják a karikázót: ez egy énekes körtánc, talán egyik legősibb táncformánk. Amikor együtt táncolunk, mindenki egyforma mozdulatokat tesz.
Régen a falun végigvonulva járták, egy-egy kitüntetett helyen /templomtéren, feszület előtt, hídon, folyóparton/ megállva körbe rendeződtek, s forogva, énekelve járták a falu szeme láttára.
A legények éber szemmel figyelték a leányokat, s egyet-egyet ki is néztek ilyenkor maguknak.
Tavaszváró tánc volt ez, az egyetlen táncforma, amit a böjt idején is lehetett járni.
A karikázót hangszerrel nem kísérik, a lányok dala kíséri a mozgást. A tánc több dalból áll, vannak közöttük lassú üteműek és gyorsabbak is. Amikor karikázót járunk, ilyan közösségbe kerülünk egymással, mintha eggyé válna a csoport.
A botos pásztortánc /kanásztánc/ az ősi kardtáncra emlékeztet, talán ennek emléke őrződött meg benne.
A legények éber szemmel figyelték a leányokat, s egyet-egyet ki is néztek ilyenkor maguknak.
Tavaszváró tánc volt ez, az egyetlen táncforma, amit a böjt idején is lehetett járni.
A karikázót hangszerrel nem kísérik, a lányok dala kíséri a mozgást. A tánc több dalból áll, vannak közöttük lassú üteműek és gyorsabbak is. Amikor karikázót járunk, ilyan közösségbe kerülünk egymással, mintha eggyé válna a csoport.
A botos pásztortánc /kanásztánc/ az ősi kardtáncra emlékeztet, talán ennek emléke őrződött meg benne.
Főképp a pásztorok tánca volt. Egyenes testtartással tették táncukat a botot hol a kezükben forgatták, hol a földre tették, s így táncolták körül. Máskor fegyvert, kalapot, üveget is használtak táncukhoz. Hajdútáncnak is nevezik ezt a táncformát.
Az ugrós-legényest természetesen a legények járják, akik még nem házasok.
Az ugrós-legényest természetesen a legények járják, akik még nem házasok.
Táncukban nagyon nehéz mozdulatok vannak: a legény bokáját veri össze: bokázik, fölugrik, térde alatt tapsol, ugrás közben néha a combjára csap.
A forgós-forgatós páros táncokat a legény a leánnyal járja. A legény gyakran forgatja maga körül a leányt, ez a forgatós tánc. Ha együtt forognak, az a forgós tánc. Mindkettőjük tartása egyenes, s egymás szemébe néznek. A leány kezét a legény vállán tartja, a legény a leány derekát fogja.
A Székelyföldön és a Mezőségen máig megmaradtak a forgós-forgatós páros táncok.
Egyik hagyományos páros táncunk a csárdás. Van lassú és gyors változata. A gyorsat friss csárdásnak nevezzük.
A karikázó kivételével hangszeres zene kísérte a táncot, adta a "talpalávalót". Hagyományos hangszereink a duda és a citera.
Részlet: Czárán Eszter: Virágnak világa c. könyvéből
A forgós-forgatós páros táncokat a legény a leánnyal járja. A legény gyakran forgatja maga körül a leányt, ez a forgatós tánc. Ha együtt forognak, az a forgós tánc. Mindkettőjük tartása egyenes, s egymás szemébe néznek. A leány kezét a legény vállán tartja, a legény a leány derekát fogja.
A Székelyföldön és a Mezőségen máig megmaradtak a forgós-forgatós páros táncok.
Egyik hagyományos páros táncunk a csárdás. Van lassú és gyors változata. A gyorsat friss csárdásnak nevezzük.
A karikázó kivételével hangszeres zene kísérte a táncot, adta a "talpalávalót". Hagyományos hangszereink a duda és a citera.
Részlet: Czárán Eszter: Virágnak világa c. könyvéből
Találós kérdések - közmondások - szólások a kecskéről
Találós kérdés
Szép fehér vitézek csontvillás, szakással,
Mekegő vitézek füvet legelésznek.
Kutyaugatásra szétfutnak szegények.
Szép fehér vitézek csontvillás, szakással,
Mekegő vitézek füvet legelésznek.
Kutyaugatásra szétfutnak szegények.
/kecske/
Szólások a kecskéről
Ugrál, mint a kecskebak: Nagyokat ugrik.
A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad: Mindkét fél akarata megvalósul.
Kecskére bízza a káposztát: Arra az emberre bíz valaki valamit, akinél nem lesz biztonságban a
A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad: Mindkét fél akarata megvalósul.
Kecskére bízza a káposztát: Arra az emberre bíz valaki valamit, akinél nem lesz biztonságban a
rábízott dolog.
Közmondások a kecskéről
A vén kecske is megnyalja a sót: Idősebb emberek is szeretnek szerelmeskedni.
Kecskét szakálláról, szamarat füléről (lehet megismerni): Elárulja a külső, hogy kiben, mi lakik.
Minden kecske maga viszi a bőrét a vásárra: Mindenki felelős tetteiért, s hibái miatt magát
okolhatja.
okolhatja.
Móra Ferenc: Kecskebál
A kécskei kecskének 
- mek-mek-mek -
baja esett szegénynek
- mek-mek-mek -
belehágott a villába,
beledagadt a bal lába
- mek-mek-mek.
A békához elfutott
- mek-mek-mek -
varrjon néki papucsot,
- mek-mek-mek -
abban nem fáj majd a lába,
elmehet a kecskebálba
- mek-mek-mek.
A béka szót fogadott
- mek-mek-mek -
varrt papucsot, jó nagyot
- mek-mek-mek -
kövér lapu leveléből,
onnan szedte a tószélről
- mek-mek-mek.
Örült neki a kecske
- mek-mek-mek -
szakállát rezegtette:
"Mek-mek-mek -
a kécskei kecskebálon
fogadom, hogy nem lesz párom
- mek-mek-mek!"
- mek-mek-mek -
baja esett szegénynek
- mek-mek-mek -
belehágott a villába,
beledagadt a bal lába
- mek-mek-mek.
A békához elfutott
- mek-mek-mek -
varrjon néki papucsot,
- mek-mek-mek -
abban nem fáj majd a lába,
elmehet a kecskebálba
- mek-mek-mek.
A béka szót fogadott
- mek-mek-mek -
varrt papucsot, jó nagyot
- mek-mek-mek -
kövér lapu leveléből,
onnan szedte a tószélről
- mek-mek-mek.
Örült neki a kecske
- mek-mek-mek -
szakállát rezegtette:
"Mek-mek-mek -
a kécskei kecskebálon
fogadom, hogy nem lesz párom
- mek-mek-mek!"
Énekelj minden nap!
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, láttad-e?
Megette (j)a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, láttad-e?
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, láttad-e?
Megette (j)a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, láttad-e?
Kertbe rekesztettem, láttad-e?
Megette (j)a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, láttad-e?
Volt nekem egy kecském, tudod-e?
Kertbe rekesztettem, láttad-e?
Megette (j)a farkas, tudod-e?
Csak a szarvát hagyta, láttad-e?
Itt meghallgathatod a dalt:
Három szabó legényke
Három szabó legényke, mek, mek, mek,
Vándorolni elmentek, mek, mek, mek,
Hárman ületek egy kecskére,
Úgy mentek el Kecskemétre, mek, mek, mek.
Egy faluba beértek, mek, mek, mek,
Egy kocsmába betértek, mek, mek, mek,
Hárman kértek egy deci bort,
Hogy lemossák az úti port, mek, mek, mek.
Vándorolni elmentek, mek, mek, mek,
Hárman ületek egy kecskére,
Úgy mentek el Kecskemétre, mek, mek, mek.
Egy faluba beértek, mek, mek, mek,
Egy kocsmába betértek, mek, mek, mek,
Hárman kértek egy deci bort,
Hogy lemossák az úti port, mek, mek, mek.
A kecskekörmök
Volt idő, gyerekek, hogy a Balaton partján, ahol most úri népek sétálnak fel s alá, kecskék legeltek. Na, ez rég volt, lehet annak sok száz esztendeje, talán ezer is. Már akármikor volt, elég az, hogy a Balaton partján még most is találhattok apró kövecskéket, csudásan hasonlatosakat a kecskekörmökhöz. 
Mindjárt elmondom, hogy s mint kerültek ide, csak várjátok a sorát. Hát amint mondám, rég
volt, nagyon rég, lakott a Balaton partján egy öreg ördöngös asszony,* annak volt szép kecskenyája, de milyen szép. Hónál fehérebb volt a szőre a kecskéknek, puha selyemnél puhább, aki látta, csudálta. De bezzeg kevélykedett is az asszony:
- Nincs párja az én kecskéimnek kerek e földön!
Telt-múlt az idő, egyszer honnét, honnét nem, egy szépséges szép ifiú leány vetődött a Balaton mellé. Nem jött ám egyedül: kecskéket terelgetett maga előtt, s mert hogy megtetszett neki erősen a Balaton vize, Balaton mellett a selyemfű, ottan megállapodott a kecskéivel. Hej, Istenem, az öregasszonyt, ahogy meglátta a leány kecskéit, elborította a sárga irigység. No, ezt erősen ne is csudáljátok, hiszen azt hitte, hogy az ő kecskenyája a legszebb kerek e földön, s ím, a jövevény leányé szebb volt, ezerszerte szebb! Mert úgy tudjátok meg, hogy a leány kecskéinek a körme is színarany volt, hát még a szőre! Ragyogott, tündökölt, mint a fényes nap.
Attól a pillantástól fogvást, hogy meglátta az asszony az aranyszőrű kecskéket, nem volt nyugodalma, éjjel-nappal fúrt-faragott magában: hogy s mint tudja elpusztítani a leányt. Akkor aztán övé lesz az aranyszőrű kecskenyáj is.
A leány nem is sejdítette, hogy miben fő az ördöngös asszony feje, naphosszat a Balaton partján üldögélt, gyönyörködött a Balaton vizében, s meg-megesett, hogy az este is ott találta a parton ültében: nézte a víznek tükrében a ragyogó csillagokat. A kecskék meg ezalatt szerteszéjjel jártak, szabadjában: a jó Isten, aki vigyáz minden teremtett állatra, őrizte őket.
Hát az öregasszony csak fúrt-faragott magában, s egy este, míg a leány a parton üldögélt, eke
elé fogta hat címeres ökrét, s széles, mély barázdát húzatott a Balaton mentén, olyan szélest s
olyan mélyet, hogy a leány ne tudjon a nyájához menni. Bizonyosan az ördöggel volt cimboraságban az öregasszony, az segélhette a barázdahúzásban, mert földi ember azt meg sem tudta volna cselekedni. De ez még nem volt elég! Ahogy megvolt a barázda, rettentő vihar kerekedett, zúgott-bőgött a Balaton, felcsapott toronymagasra, s egy szempillantásra elborította a partot, el a barázdát is. A szegény leány esze nélkül szaladt föl s alá, de akármerre szaladott, víz állotta útját, aztán egyszerre csak sodorni kezdették a habok, belesodorták a barázdába.
- Kecskéim, drága szép kecskéim! - sikoltott a leány, s azzal elmerült. Többet emberi szem nem látta.
Hej, bezzeg örült az ördöngös asszony! Szaladott az aranyszőrű kecskékhez, hogy a maga karámjába terelje, de a kecskék, amint meghallották a leány sikoltozását, mintha szemüket vették volna, úgy szaladtak a barázda felé. De szaladott ám utánok az ördöngös asszony is, hátha valahogy elejökbe kerülhetne.
S mi történt! Az történt, hogy az ördöngös asszony kecskéi is, amint látták szaladni az asszonyukat, nosza, utána iramodtak, egyenest a barázdának.
Mire az ördöngös asszony odaért, az aranyszőrű kecskéknek híre-nyoma sem volt:
beleugrottak a barázdába, együtt haltak az ő kedves pásztorukkal...
- Vissza, vissza! - kiabált az ördöngös asszony a kecskéinek.
De már kiálthatott, mert egy rettentő nagy hullám kicsapott, s belesodorta a kecskéket a barázdába, barázdából a Balatonba. A kecskéket is, őt magát is...
Rég volt, nagyon rég volt ez... Az ördöngös asszony kecskéiből is, a szép leány kecskéiből is
nem maradt egyéb a körmüknél... Az is kővé vált. Hogyne vált volna, mikor oly régen, nagyon régen történt, amit most nektek elregéltem.
Mindjárt elmondom, hogy s mint kerültek ide, csak várjátok a sorát. Hát amint mondám, rég
volt, nagyon rég, lakott a Balaton partján egy öreg ördöngös asszony,* annak volt szép kecskenyája, de milyen szép. Hónál fehérebb volt a szőre a kecskéknek, puha selyemnél puhább, aki látta, csudálta. De bezzeg kevélykedett is az asszony:
- Nincs párja az én kecskéimnek kerek e földön!
Telt-múlt az idő, egyszer honnét, honnét nem, egy szépséges szép ifiú leány vetődött a Balaton mellé. Nem jött ám egyedül: kecskéket terelgetett maga előtt, s mert hogy megtetszett neki erősen a Balaton vize, Balaton mellett a selyemfű, ottan megállapodott a kecskéivel. Hej, Istenem, az öregasszonyt, ahogy meglátta a leány kecskéit, elborította a sárga irigység. No, ezt erősen ne is csudáljátok, hiszen azt hitte, hogy az ő kecskenyája a legszebb kerek e földön, s ím, a jövevény leányé szebb volt, ezerszerte szebb! Mert úgy tudjátok meg, hogy a leány kecskéinek a körme is színarany volt, hát még a szőre! Ragyogott, tündökölt, mint a fényes nap.
Attól a pillantástól fogvást, hogy meglátta az asszony az aranyszőrű kecskéket, nem volt nyugodalma, éjjel-nappal fúrt-faragott magában: hogy s mint tudja elpusztítani a leányt. Akkor aztán övé lesz az aranyszőrű kecskenyáj is.
A leány nem is sejdítette, hogy miben fő az ördöngös asszony feje, naphosszat a Balaton partján üldögélt, gyönyörködött a Balaton vizében, s meg-megesett, hogy az este is ott találta a parton ültében: nézte a víznek tükrében a ragyogó csillagokat. A kecskék meg ezalatt szerteszéjjel jártak, szabadjában: a jó Isten, aki vigyáz minden teremtett állatra, őrizte őket.
Hát az öregasszony csak fúrt-faragott magában, s egy este, míg a leány a parton üldögélt, eke
elé fogta hat címeres ökrét, s széles, mély barázdát húzatott a Balaton mentén, olyan szélest s
olyan mélyet, hogy a leány ne tudjon a nyájához menni. Bizonyosan az ördöggel volt cimboraságban az öregasszony, az segélhette a barázdahúzásban, mert földi ember azt meg sem tudta volna cselekedni. De ez még nem volt elég! Ahogy megvolt a barázda, rettentő vihar kerekedett, zúgott-bőgött a Balaton, felcsapott toronymagasra, s egy szempillantásra elborította a partot, el a barázdát is. A szegény leány esze nélkül szaladt föl s alá, de akármerre szaladott, víz állotta útját, aztán egyszerre csak sodorni kezdették a habok, belesodorták a barázdába.
- Kecskéim, drága szép kecskéim! - sikoltott a leány, s azzal elmerült. Többet emberi szem nem látta.
Hej, bezzeg örült az ördöngös asszony! Szaladott az aranyszőrű kecskékhez, hogy a maga karámjába terelje, de a kecskék, amint meghallották a leány sikoltozását, mintha szemüket vették volna, úgy szaladtak a barázda felé. De szaladott ám utánok az ördöngös asszony is, hátha valahogy elejökbe kerülhetne.
S mi történt! Az történt, hogy az ördöngös asszony kecskéi is, amint látták szaladni az asszonyukat, nosza, utána iramodtak, egyenest a barázdának.
Mire az ördöngös asszony odaért, az aranyszőrű kecskéknek híre-nyoma sem volt:
beleugrottak a barázdába, együtt haltak az ő kedves pásztorukkal...
- Vissza, vissza! - kiabált az ördöngös asszony a kecskéinek.
De már kiálthatott, mert egy rettentő nagy hullám kicsapott, s belesodorta a kecskéket a barázdába, barázdából a Balatonba. A kecskéket is, őt magát is...
Rég volt, nagyon rég volt ez... Az ördöngös asszony kecskéiből is, a szép leány kecskéiből is
nem maradt egyéb a körmüknél... Az is kővé vált. Hogyne vált volna, mikor oly régen, nagyon régen történt, amit most nektek elregéltem.
2008. október 23., csütörtök
Vörösmarty Mihály: Szózat
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Melly ápol 's eltakar.
A nagy világon e' kivül
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, mellyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, mellyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai,
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harcz alatt.
És annyi balszerencse közt,
Olly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezred évi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És olly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, melly után
Buzgó imádság epedez
Száz ezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar,
Ez éltetőd s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.
Légy híve, oh magyar,
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Melly ápol 's eltakar.
A nagy világon e' kivül
Nincsen számodra hely,
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, mellyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, mellyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai,
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harcz alatt.
És annyi balszerencse közt,
Olly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezred évi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És olly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, melly után
Buzgó imádság epedez
Száz ezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körül,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar,
Ez éltetőd s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kivül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.
Balassi Bálint: Egy katonaének
Balassi Bálint régebbi kor költője volt, de verse illik 1956 hőseire is:
"Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak.
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak futtatnak."
(Egy katonaének - részlet)
Nézz meg néhány képet az forradalom kitörésének napjáról:
"Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak.
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak futtatnak."
(Egy katonaének - részlet)
Nézz meg néhány képet az forradalom kitörésének napjáról:
2008. október 22., szerda
Pósa Lajos: A kis őzike
Lesben áll a vadász,
Figyel a fa mellett...
Egy kedves őzike
Szelíden közelget.
Őzikém, őzikém,
Csak menekülj gyorsan!
Hallod-e mit dudál
A szél a bokorban:
- Zim-ziri-zim, zum-zum,
Őzike, itt mit állsz?
Zim-ziri-zim, zum-zum,
Észrevesz a vadász!
Úgy, úgy, te kis cinke,
Hívjad énekeddel!
Ne zörögj, te haraszt,
Lába nyomát fedd el!
Őzikém, őzikém,
Csak fuss iramodva!
Figyel a fa mellett...
Egy kedves őzike
Szelíden közelget.
Őzikém, őzikém,
Csak menekülj gyorsan!
Hallod-e mit dudál
A szél a bokorban:
- Zim-ziri-zim, zum-zum,
Őzike, itt mit állsz?
Zim-ziri-zim, zum-zum,
Észrevesz a vadász!
Úgy, úgy, te kis cinke,
Hívjad énekeddel!
Ne zörögj, te haraszt,
Lába nyomát fedd el!
Őzikém, őzikém,
Csak fuss iramodva!
2008. október 21., kedd
A bundának nincs gallérja
A bundának nincs gallérja, mégis bunda a bunda.
Ihaj bunda, tyuhaj bunda, mégis bunda a bunda.
Ihaj bunda, tyuhaj bunda, mégis bunda a bunda.
Kifordítom, befordítom, mégis bunda a bunda.
Ihaj bunda, tyuhaj bunda, mégis bunda a bunda.
Ihaj bunda, tyuhaj bunda, mégis bunda a bunda.
Ha megázik is a bunda, mégis bunda a bunda.
Ihaj bunda, tyuhaj bunda, mégis bunda a bunda.
Ihaj bunda, tyuhaj bunda, mégis bunda a bunda.
Kiment a ház az ablakon - népköltés
Kiment a ház az ablakon,
benne maradt a vénasszony.
Zsuppot kötött a hátára,
úgy ballagott a vásárra.
A rókának nincs nadrágja,
mert a posztó nagyon drága.
Ha a posztó olcsó volna,
a rókán is nadrág volna.
Jerünk, jerünk vendégségbe,
három hétig tart egy végbe.
Vigyünk el egy rosta vizet,
a nagyharang majd megfizet.
Sült malac ott strázsát álljon,
sült ökör utcán sétáljon.
Szarva közt kalácsot hordjon,
két csípőjén kulacs lógjon.
Népköltés
Móra Ferenc: A cinege cipője
Vége van a nyárnak,
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"-
egyre csak azt hajtja.
hűvös szelek járnak
nagy bánata van a
cinegemadárnak.
Szeretne elmenni,
ő is útra kelni.
De cipőt az árva
sehol se tud venni.
Kapkod fűhöz-fához,
szalad a vargához,
fűzfahegyen lakó
Varjú Varga Pálhoz.
Azt mondja a varga,
nem ér ő most arra,
mert ő most a csizmát
nagyuraknak varrja.
Darunak, gólyának,
a bölömbikának,
kár, kár, kár, nem ilyen
akárki fiának!
Daru is, gólya is,
a bölömbika is,
útra kelt azóta
a búbos banka is.
Csak a cingének
szomorú az ének:
nincsen cipőcskéje
máig se szegénynek.
Keresi-kutatja,
repül gallyrul gallyra:
"Kis cipőt, kis cipőt!"-
egyre csak azt hajtja.
Őszi munkák - Kukoricafosztás
Őszi társasmunka a kukoricafosztás.
A kukoricafosztó elnevezései a magyar nyelvterületen változatosak. Nevezték tengerihántónak, a nyelvterület keleti részén máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak.
A résztvevőket általában meghívták, de például volt, ahol a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz.
Századfordulói adat szerint:
„Szokásos Szegeden az udvarok közepére garmadába hordott kukoricát muzsika- vagy cimbalomszó mellett fosztani, a mint itt a »kukoricahántást« nevezik. Alkonyatkor felhangzik a muzsika vagy cimbalomszó, egyik-másik udvaron s a csapatostól jövő lányok, legények letelepszenek a garmada köré s elkezdenek víg nótázás közben fosztani. Egy-egy rakás megfosztása után táncraperdülnek, majd fosztanak tovább. Közben-közben főtt vagy sült kukoricát, olykor jó zsíros pogácsát meg borral tele kulacsot hordanak szét köztük. Ha sok a kukoricafosztó a víg muzsikaszó mellett hamarabb készen vannak a nagy garmada megfosztásával, aztán
Uccu rajta uccu cu!
Félre gondok, félre bú!
felhangzik a táncszó és táncolnak hajnal hasadtáig”.
A kukoricafosztó elnevezései a magyar nyelvterületen változatosak. Nevezték tengerihántónak, a nyelvterület keleti részén máléfejtőnek, a székelyeknél bontónak.
A résztvevőket általában meghívták, de például volt, ahol a kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy abban a házban kukoricafosztás lesz.
Századfordulói adat szerint:„Szokásos Szegeden az udvarok közepére garmadába hordott kukoricát muzsika- vagy cimbalomszó mellett fosztani, a mint itt a »kukoricahántást« nevezik. Alkonyatkor felhangzik a muzsika vagy cimbalomszó, egyik-másik udvaron s a csapatostól jövő lányok, legények letelepszenek a garmada köré s elkezdenek víg nótázás közben fosztani. Egy-egy rakás megfosztása után táncraperdülnek, majd fosztanak tovább. Közben-közben főtt vagy sült kukoricát, olykor jó zsíros pogácsát meg borral tele kulacsot hordanak szét köztük. Ha sok a kukoricafosztó a víg muzsikaszó mellett hamarabb készen vannak a nagy garmada megfosztásával, aztán
Uccu rajta uccu cu!
Félre gondok, félre bú!
felhangzik a táncszó és táncolnak hajnal hasadtáig”.
2008. október 20., hétfő
Népdal és néptánc
Itt meghallgathatod a népdalt: A Vidróczki híres nyája
A pásztortáncok legrégibb típusa a botoló.
Nézz meg róla egy kisfilmet:
Nézz meg róla egy kisfilmet:
Petőfi Sándor. Megy a juhász a szamáron...
Megy a juhász szamáron,
Földig ér a lába;
Nagy a legény, de nagyobb
Boldogtalansága.
Gyepes hanton furulyált,
Legelészett nyája.
Egyszercsak azt hallja, hogy
Haldoklik babája.
Fölpattan a szamárra,
Hazafelé vágtat;
De már későn érkezett,
Csak holttestet láthat.
Elkeseredésében
Mi telhetett tőle?
Nagyot ütött botjával
A szamár fejére.
Kúnszentmiklós, 1844. július
Ezt a verset Petőfi Sándor írta.
A magyar irodalom egyik legnagyobb alakja volt. Részt vett az 1848-as forradalomban is.
1849-ben Segesvárnál, a csatában meghalt.
Nagyon sok verset írt, néhány közülük: János vitéz, Szeptember végén, Nemzeti dal, Egy gondolat bánt engemet.
Mátyás király és az igazmondó juhász
Elment a burkus király Mátyás királyhoz. Mint pajtások köszöntötték egymást. Mondja a burkus király:
- Azt hallottam, hogy magának aranyszırő báránya van!
- Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim közt egy aranyszırő bárányom, meg van egy olyan juhászom, hogy az még sosem hazudott.
Mondja a burkus király:
- Én megmutatom, hogy fog hazudni!
- De - mondja Mátyás király - nem hazudik ez, olyan nincs!
- De én megmutatom, hogy hazudik, mert én megcsalom, de úgy, hogy muszáj, hogy hazudjon.
- Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király -, fele ország odaadom.
- Én is odaadom fele országomat, ha nem hazudik - mondja burkus király.
Jó, kezet fognak. Avval jó éjszakát mond a burkus király, és megy haza, a szállásra.
Ott felöltözött a burkus király közönséges parasztgúnyába, és indult ki rögtön a tanyára, a juhászokhoz.
Köszönti a juhászt. Az viszaköszönti:
- Isten hozta, király uram!
- Honnét ismersz te engemet, hogy én király vagyok?
- Megismerem én a szaván, hogy maga király - mondja a juhász.
Azt mondja burkus király:
- Adok én neked sok pénzt, ráadásul hat lovat meg hintót, csak add nekem az aranyszırő bárányt!
- Jaj - mondja a juhász -, a világért se adnám, mert felakasztana Mátyás király.
Még több pénzt ígért neki burkus király. De nem, a juhász nem állt kötélnek.
Hazamegy nagy búsan a burkus király a szállására, és csak búsul és búsul. Ott volt a lánya is.
- Ne búsuljon - mondja az a lány -, mert elmegyek én ahhoz a juhászhoz egy csomó színarannyal: én majd megcsalom!
Vitt egy ládácska színaranyat a lány és egy üveg bort, jó mézesen, hogy a juhászt megcsalja. De azt mondja neki a juhász, hogy neki nem szőkös a pénz! Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszırő bárány.
Addig-addig beszélt a lány, addig incselkedett, hogy végül megitták a bort is. De a lánynak kellett elıbb inni belıle. Látni akarata a juhász, nem tett-e valami étıt beléje. Nem.
A bortól olyan kedve kerekedett aztán a juhásznak, hogy utoljára azt mondja: odaadja a bárányt, ha a lány hozzámegy rögtön feleségül. Pénz néki nem kell, mert pénze van elég. Sokat szabódott a lány, de végül mégis beleegyezett.
Azt mondja aztán a lány a juhásznak:
- Nyúzd meg a bárányt, a húst edd meg, mert nékem a húsa nem kell, csak a bıre.
Megnyúzta a juhász.
Hazavitte a lány nagy örömmel az apjának az aranyszırő báránynak a bırét. No, örvendezett az apja, hogy a lánya meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel, búsult a juhász, hogy mit mondjon ı most Mátyás királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszırő bárány elveszett. Indult a kastélyba, és útközben elpróbálta, hogyan is fogja hazudni, ha a király elé kerül. Beszúrta botját egy egérlyukba, a kalapját rátette a botra. Elhátrált aztán tıle, meg feléje ment, köszöntötte király uramnak. Mondta a király nevében saját magának:
- Mi újság a tanyán?
Mondta erre ı, a maga nevében:
- Ott bíz nincs más, csak az, hogy az aranyszırő bárány elveszett, a farkas megette!
Mikor kimondta, megijedt.
- Hazudsz, mert akkor a többit is megette volna!
Avval kivette botját, és ment tovább a király kastélya felé.
Ismét talált egy egérlyukat, ismét beletette a pálcáját, reá a kalapját, és köszöntötte király uramnak a botot.
- Mi hír a tanyán?
- Nincs egyéb, csak az aranyszırő bárány bedöglött a kútba.
- Hazudsz - vélte hallani a király hangját -, mert a többi is beledöglött volna.
Ismét kivette a pálcáját, és ment tovább, a kastély felé.
Harmadszor is talált egy egérlyukat, beletette a pálcáját, reá a kalapját, és köszöntötte a király uramnak a botot. - Mi újság a tanyán?
- Ellopták az aranyszırő bárányt.
- Hazudsz - mondta a király -, mert a többit is ellopták volna.
Kivette most is a kalapját, és ment tovább Mátyás király palotájába.
A burkus király is ott ült az asztalnál a lányával. Bemegy a juhász, és köszönti a két királyt és a lányt is. A bırt már odavitte volt Mátyás királynak a burkus király, és most várták mind, hogy hazudik-e a juhász.
Mert ha hazudott volna, Mátyás király a fogadással elvesztette volna a fele királyságát.
- Mi újság a tanyán? - kérdi Mátyás király.
- Nincs semmi egyéb, mint hogy az aranyszırő bárányt egy szép fekete báránnyal elcseréltem.
Nagy volt Mátyás király öröme.
- Hát hozd bé a bárányt! - mondja a juhásznak.
De azt mondja a juhász:
- Ott ül középhelyt, a két király közt.
- Éljen! - mondta Mátyás király a juhásznak. - Nem hazudtál! Ezért néked adom a burkus királynak a fél országát, amit tıle elnyertem.
- No - mondja a burkus király -, én is odaadom a lányom, úgyis megszerették egymást.
És így lett a juhászból burkus király.
- Azt hallottam, hogy magának aranyszırő báránya van!
- Igaz - mondja Mátyás -, van nekem a juhaim közt egy aranyszırő bárányom, meg van egy olyan juhászom, hogy az még sosem hazudott.
Mondja a burkus király:
- Én megmutatom, hogy fog hazudni!
- De - mondja Mátyás király - nem hazudik ez, olyan nincs!
- De én megmutatom, hogy hazudik, mert én megcsalom, de úgy, hogy muszáj, hogy hazudjon.
- Fogadok akármibe, hogy nem hazudik - mondja Mátyás király -, fele ország odaadom.
- Én is odaadom fele országomat, ha nem hazudik - mondja burkus király.
Jó, kezet fognak. Avval jó éjszakát mond a burkus király, és megy haza, a szállásra.
Ott felöltözött a burkus király közönséges parasztgúnyába, és indult ki rögtön a tanyára, a juhászokhoz.
Köszönti a juhászt. Az viszaköszönti:
- Isten hozta, király uram!
- Honnét ismersz te engemet, hogy én király vagyok?
- Megismerem én a szaván, hogy maga király - mondja a juhász.
Azt mondja burkus király:
- Adok én neked sok pénzt, ráadásul hat lovat meg hintót, csak add nekem az aranyszırő bárányt!
- Jaj - mondja a juhász -, a világért se adnám, mert felakasztana Mátyás király.
Még több pénzt ígért neki burkus király. De nem, a juhász nem állt kötélnek.
Hazamegy nagy búsan a burkus király a szállására, és csak búsul és búsul. Ott volt a lánya is.
- Ne búsuljon - mondja az a lány -, mert elmegyek én ahhoz a juhászhoz egy csomó színarannyal: én majd megcsalom!
Vitt egy ládácska színaranyat a lány és egy üveg bort, jó mézesen, hogy a juhászt megcsalja. De azt mondja neki a juhász, hogy neki nem szőkös a pénz! Mátyás király meg felakasztja, ha megtudja, hogy hova lett az aranyszırő bárány.
Addig-addig beszélt a lány, addig incselkedett, hogy végül megitták a bort is. De a lánynak kellett elıbb inni belıle. Látni akarata a juhász, nem tett-e valami étıt beléje. Nem.
A bortól olyan kedve kerekedett aztán a juhásznak, hogy utoljára azt mondja: odaadja a bárányt, ha a lány hozzámegy rögtön feleségül. Pénz néki nem kell, mert pénze van elég. Sokat szabódott a lány, de végül mégis beleegyezett.
Azt mondja aztán a lány a juhásznak:
- Nyúzd meg a bárányt, a húst edd meg, mert nékem a húsa nem kell, csak a bıre.
Megnyúzta a juhász.
Hazavitte a lány nagy örömmel az apjának az aranyszırő báránynak a bırét. No, örvendezett az apja, hogy a lánya meg tudta csalni a juhászt.
Eljött a reggel, búsult a juhász, hogy mit mondjon ı most Mátyás királynak, hogy ne tudja meg, hogy az aranyszırő bárány elveszett. Indult a kastélyba, és útközben elpróbálta, hogyan is fogja hazudni, ha a király elé kerül. Beszúrta botját egy egérlyukba, a kalapját rátette a botra. Elhátrált aztán tıle, meg feléje ment, köszöntötte király uramnak. Mondta a király nevében saját magának:
- Mi újság a tanyán?
Mondta erre ı, a maga nevében:
- Ott bíz nincs más, csak az, hogy az aranyszırő bárány elveszett, a farkas megette!
Mikor kimondta, megijedt.
- Hazudsz, mert akkor a többit is megette volna!
Avval kivette botját, és ment tovább a király kastélya felé.
Ismét talált egy egérlyukat, ismét beletette a pálcáját, reá a kalapját, és köszöntötte király uramnak a botot.
- Mi hír a tanyán?
- Nincs egyéb, csak az aranyszırő bárány bedöglött a kútba.
- Hazudsz - vélte hallani a király hangját -, mert a többi is beledöglött volna.
Ismét kivette a pálcáját, és ment tovább, a kastély felé.
Harmadszor is talált egy egérlyukat, beletette a pálcáját, reá a kalapját, és köszöntötte a király uramnak a botot. - Mi újság a tanyán?
- Ellopták az aranyszırő bárányt.
- Hazudsz - mondta a király -, mert a többit is ellopták volna.
Kivette most is a kalapját, és ment tovább Mátyás király palotájába.
A burkus király is ott ült az asztalnál a lányával. Bemegy a juhász, és köszönti a két királyt és a lányt is. A bırt már odavitte volt Mátyás királynak a burkus király, és most várták mind, hogy hazudik-e a juhász.
Mert ha hazudott volna, Mátyás király a fogadással elvesztette volna a fele királyságát.
- Mi újság a tanyán? - kérdi Mátyás király.
- Nincs semmi egyéb, mint hogy az aranyszırő bárányt egy szép fekete báránnyal elcseréltem.
Nagy volt Mátyás király öröme.
- Hát hozd bé a bárányt! - mondja a juhásznak.
De azt mondja a juhász:
- Ott ül középhelyt, a két király közt.
- Éljen! - mondta Mátyás király a juhásznak. - Nem hazudtál! Ezért néked adom a burkus királynak a fél országát, amit tıle elnyertem.
- No - mondja a burkus király -, én is odaadom a lányom, úgyis megszerették egymást.
És így lett a juhászból burkus király.
Jeles nap - Vendel napja
október 20.
„Vendel viszi az állatokat” – mondták a gazdák. Ez azt jelentette, hogy állatvész üthet ki, és elhullhatnak az állatok. Ezért a gazdák ezen a napon nem fogták be és nem dolgoztatták őket, sőt, régen még vásárra sem hajtották a jószágot ekkor.
Így kedveztek nekik, és ezzel egyben kiengesztelték Szent Vendelt is, akit védőszentjükként tiszteltek.
Volt, ahol a falu szélén vagy a legelőkön szobrot állítottak a tiszteletére, s dudaszó mellett mulatoztak ezen a napon. Ezek a szobrok általában pásztoröltözetben ábrázolták Szent Vendelt, aki a jószágtartók és a pásztorok védőszentje lett.
Számos vidéken templomi körmenetet és búcsút is tartottak ezen a napon.
Így kedveztek nekik, és ezzel egyben kiengesztelték Szent Vendelt is, akit védőszentjükként tiszteltek.
Volt, ahol a falu szélén vagy a legelőkön szobrot állítottak a tiszteletére, s dudaszó mellett mulatoztak ezen a napon. Ezek a szobrok általában pásztoröltözetben ábrázolták Szent Vendelt, aki a jószágtartók és a pásztorok védőszentje lett.
Számos vidéken templomi körmenetet és búcsút is tartottak ezen a napon.
2008. október 19., vasárnap
Móra Ferenc: Dióbél királykisasszony
Bimbószájú Böske húgommal nagy vásárt csaptam a minap. Megvettem tőle a szépen szóló körtemuzsikáját. Mégpedig azért vettem meg, hogy ne szóljon többet. Elkezdte fújni már az ágyban, s még délben is fújta az asztalnál.Még azt is a körtemuzsikán fújta ki, hogy neki már elég volt a mákos csíkból, nem kér többet belőle.
- No - mondom -, én meg nem kérek már a körtemuzsikából.
- Nem is adom, ha kéred is - fújta Bözsike kevélyen a szépen szóló muzsikát.
- No, pedig én tudnék olyant, amiért nekem adnád - évelődtem vele.
- Olyan nincs - rikoltotta a gyönyörű muzsika.
- Hátha olyan babát adnék érte, amilyen még sohase volt?
Már akkor a kezemben volt a drágalátos muzsika. Dugtam is a zsebembe sebesen, hogy meg ne bánja a vásárt a gyönyörűm.
No, nem is ő bánta meg, hanem én. Mindjárt belém csimpeszkedett, és tessékelt befelé a babaszobába.
- No, gyere, bácsim! Nézd meg, hogy milyen babám nincs még.
Annyi volt ott a baba, mint rostán a lyuk, még eggyel annál is több. Volt azok közt szolgálóbaba is, kisasszonybaba is, de még bárókisasszony baba is.
- Hej, szegény világ, vetett ágy, mi lesz ebből! - sóhajtottam el magam, mikor Bözsike az ezüstbe öltözött babáját előhúzta.
- Ez a grófkisasszony baba - mutatta be büszkén.
Meghajtottam magam, és azt mondtam a grófkisasszony babának, hogy még olyan szépet sohase láttam, mint ő.
- De már ilyent ne mondj, bácsim! - duzzogott Böske húgom, s leemelte a fátyolt a legkisebb babájáról. Tetőtől talpig arany volt a ruhája, még a folt is arany volt rajta.
- Ez a hercegkisasszony baba!
Ijedtemben szólni se tudtam. Annál jobban tudott bimbószájú Böske húgom.
- Csak még királykisasszony babám nem volt - ezt szólta. - Azt adj nekem, bácsim, a körtemuzsikáért.
- Hát majd körülnézek a világban - ígértem meg Böskének, s egész délután törtem a fejem, hol vehetnék én királykisasszony babát. Még tán most is a fejem törném, ha ozsonnára diót nem törtem volna. De azt törtem ám, mégpedig nagy szemű diót, akár babát lehetett volna ringatni a héjában.
"Nini, hátha lehetne is!" - ötlött hirtelen eszembe. Azzal kiválasztottam a legnagyobb diót, hosszában felnyitottam, a fölső hajának a felét lefaragtam, a másik felét meg visszaragasztottam az alsó hajára.
- Így ni, készen volt a babakocsi, csak cérna kell bele húzónak - biztattam magamat.
A többi aztán gyorsan ment. Egy gerezd diót be kell pólyázni, egy szem borsót ráerősíteni, annak orrot, szemet, szájat festeni, szép főkötőcskét illeszteni rá színes papírból, s olyan baba nevet ki a kocsiból, hogy öröm nézni. Megérdemli, hogy diribdarab selyemből függönyt is szerkesszen az ember a kocsijára.
Nem telt bele félóra, már odahúztam az asztalon a babakocsit Böske húgom elé.
- Itt a királykisasszony baba.
Böske kerekre nyitotta a csillagszemét.
- Micsoda királykisasszony ez? - kérdezte gyanakodva.
- Hát dióbél királykisasszony.
- Úgy már igen - nyugodott meg a babák királynéja.
Ez csakugyan olyan baba, amilyen még senkinek se volt, de mindenkinek lehet.
Mire jó a dió?
Ma az egész világon elterjedt és igen kedvelt élelmiszer.
Magyarországon az egyik legjobbnak mondott termőhely a Felső-Tisza vidéke, az itt termelt dió ízletes, vékony héjú, jól törhető és hámozható fajta.
A néphit szerint az ilyen termésű fákat az ezeket kedvelő varjak ültetik.
A diókopácsot diószüretkor, szeptember táján kell gyűjteni. Ehhez érdemes kesztyűt húzni, mert lemoshatatlanul sötétbarnára színezi a kéz bőrét. A gyűjtött kopácsot jól szellőző helyen szétterítve alaposan meg kell szárítani, de a már megromlott, penészes részeket előtte és közben el kell távolítani.
Ebből jó fapác készíthető.
A diófa ellenálló, keménysége miatt egyik legértékesebb fa a fafaragók és asztalosok körében.
A diókopácsot olívaolajban megfőzve jó hajkenőt ad.
A dió vértisztító hatású, illetve gyomor- és bélhurut kialakulása esetén is alkalmazzák.
A dió termését (dióbél) sokféleképpen használják a háziasszonyok: sütemények, kalácsok, tészták elkészítésénél.
Magyarországon az egyik legjobbnak mondott termőhely a Felső-Tisza vidéke, az itt termelt dió ízletes, vékony héjú, jól törhető és hámozható fajta.
A néphit szerint az ilyen termésű fákat az ezeket kedvelő varjak ültetik.
A diókopácsot diószüretkor, szeptember táján kell gyűjteni. Ehhez érdemes kesztyűt húzni, mert lemoshatatlanul sötétbarnára színezi a kéz bőrét. A gyűjtött kopácsot jól szellőző helyen szétterítve alaposan meg kell szárítani, de a már megromlott, penészes részeket előtte és közben el kell távolítani.
Ebből jó fapác készíthető.
A diófa ellenálló, keménysége miatt egyik legértékesebb fa a fafaragók és asztalosok körében.
A diókopácsot olívaolajban megfőzve jó hajkenőt ad.
A dió vértisztító hatású, illetve gyomor- és bélhurut kialakulása esetén is alkalmazzák.
A dió termését (dióbél) sokféleképpen használják a háziasszonyok: sütemények, kalácsok, tészták elkészítésénél.
Dió
Mondókák a dióról:
Domb tetején ágas-bogas diófa,
Rászállott a kerek erdő rigója,
Azt dalolja, azt fütyüli a rigó,
Ó, tilió, későn érik a dió.
Lyukas dió, mogyoró,
a kis egér rágcsáló,
Nem menekülsz, cincogó,
Bajszos cica a fogó!
Vers a dióról:
Tankó S. Károly: Dombon
Dombon törik a diót,
hegy- ormon a mogyorót,
-zajuk ide csattog! -
Völgyben meg a makkot!
Három diót feltörtem,
Négy mogyorót megettem,
Leltem egy zsák makkot,
- ebből ti is kaptok!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
