2009. december 13., vasárnap

Énekelj minden nap!


Betlehem kis falucskában


Betlehem kis falucskában
Karácsonykor éjfél tájban
A Jó Isten embernek,
mint kisgyermek született

Őt nevezték Jézuskának
Édesanyját Máriának
Ki pólyába takarta,
Befektette jászolba.

Az angyalok fönn az égben
Mennyei nagy dicsőségben
Pengették az éneket,
Dicsőség az Istennek.

Pásztorok a falu mellett
Báránykákat legeltettek
Hallották az éneket,
Jézuskához siettek.

Ájtatosan letérdeltek
Jézuskának jászla mellett
Hogy ők szépen imádják
Égnek-földnek királyát.

Azután meg napkeletről
Ragyogó szép csillag tünt föl
És elindult nyugatra,
Három király utána.

Imádták a kis Jézuskát,
Köszöntötték Szűz Máriát.
Ajándékot adtak át,
Aranyat, tömjént, mirhát.

Menjünk mi is Betlehembe,
Részt venni a nagy örömbe,
Melyet mennyei Atyánk
Árasztott az éjjel ránk.

A pásztorok is ott vannak,
Térden állva imádkoznak.
Ma született kisdednek
Ajándékokat visznek.

Egyik tejet, másik sajtot,
A harmadik vajat hozott.
Emez egy kosár almát,
Ez koszorús báránykát.


Itt meghallgathatod a dalt:
Betlehem kis falucskában

Nincsenek megjegyzések: