Gárdonyi Géza: Komédiás disznó

Volt egyszer egy komédiás ember. Búzás Jánosnak hívták. Ennek a komédiás embernek volt egy olyan disznója, amelyik különféle tudományokhoz értett.
Tudott kötélen táncolni, gördülő hordón menni és azt görgetni maga alatt; meg tudott állani nemcsak a négy lábán, hanem az orrán is; tudott énekelni, táncolni, számolni. Lehet, hogy értett a csillagászathoz is.
Ahol Búzás János felállította a komédiássátorát, egymást törték az emberek, hogy ezt a tudós disznót megláthassák.
Annyi pénzt szerzett így a disznó Búzás Jánosnak, hogy mindennap egy kalap ezüstforintot rakott el a ládájába.

Hát egyszer elveszett ez a disznó.
Hogyan veszett el, azt ma már sem Búzás János, sem a disznó nem tudja.

A valóság az, hogy a jeles disznó lefeküdt hűselni a komédiásszekér mellé, s Búzás János uram ottfelejtette, mikor továbbhajtott.
A disznó aludt.
Arra ballag Galiba Márton gazda, és meglátva az alvó jószágot, így szól:
- Nini, egy disznó! Megnézi közelebbről, hát látja, hogy nem olyan disznó az, mint amilyenek az ő falujában vannak, hanem valami másfajta.
- Jó lesz ez nekem - mondja. - Bizonyosan az Isten küldte ezt a disznót, hogy legyen a télre néhány méter kolbászom.
Azzal hazahajtja a disznót.

A tudós disznó kedvetlenül engedett a botnak, és bánatosan röfögött Búzás János után. De búzás Jánosnak se híre, se hamva.

- Ne ríjj, koca! - mondotta vigasztalón Galiba Márton.
- Olyan fáin moslékot adok, hogy a király disznója is megnyalná utána a száját.
A tudós disznónak tetszett is a moslék.
A fenekét is kinyalogatta a dézsának.
A saját disznóeszével azt gondolta akkor magában: "Ejnye, de jó ember ez az én új gazdám; megmutatom neki, hogy érdemes vagyok a jóságára."

Azzal felugrott a moslékosdézsa szélére, és katonásan szalutált.